2012. március 3., szombat

Birsalmakrémleves



A birsalmatorta receptjénél írtam már, hogy az utóbbi 1-2 évben végre elkezdtem többféleképpen hasznosítani a birsalmát. A birsalmakrémleves lett az egyik kedvencünk, édeskés is, fanyar is, melegen és hidegen is finom. Levesbetétként - elsősorban Regina kedvéért - mazsolát szoktam tenni bele, most ennek hiányában aszalt vörösáfonyával készítettem, de pirított mandulát is szórhatunk a tetejére. A fűszerezését is sokféleképpen variálhatjuk, szoktam készíteni vaníliával vagy fahéjjal, de a forraltboros ízvilág felé is elmehetünk egy kis szegfűszeggel pl. (ilyenkor egy kevés fehérbor sem árt a levesnek). Most a legegyszerűbb alapverziót főztem, semmilyen külön fűszer nem került bele, így is finom és különleges a leves. Szerencsére még mindig van az ősszel lefagyasztott birsből, néhány birsalmás ételt még biztosan fogok készíteni, mielőtt megjelenik a sok friss tavaszi zöldség-gyümölcs

Hozzávalók (4-5 adaghoz):
2 nagyobb birsalma, 1 pohár natúr joghurt (vagy tejszín), pár csepp stevia (vagy méz, nádcukor, bármilyen természetes édesítő), 5 dkg aszalt vörösáfonya

Elkészítés:

A cikkekre vágott birsalmákat (meghámozni nem szükséges, csak a magházat kell kivágni) feltesszük főni annyi vizben, amennyi lazán ellepi. Amikor megpuhult, botmixerrel pürésítjük, majd átszűrjük (apró kis kemény, kavicsszerű darabkák lehetnek benne, ami a levesben zavaró). Ezután hozzáadjuk a joghurtot (lehet tejszínt is), ha akarjuk, fűszerezhetjük vaníliával, fahéjjal vagy szegfűszeggel, beleszórjuk a vörösáfonyát (vagy mazsolát), ízlés szerint édesítjük, egyet forralunk rajta, és kész is van. Tálalhatjuk hidegen vagy melegen.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...