2013. április 25., csütörtök

Medvehagymás rizottó


A tegnapi villámebédünk. Nincs itthon semmi, mit főzzek? Jó lenne valami friss, tavaszias, de nincs idő piacra menni, fél órán belül enni kellene. Ja, de van egy kicsit már fonnyadó medvehagymacsokor a hűtőben, meg van rizottórizs. És van tegnapról kibontva fehérbor (Frascati), meg még alaplé is van a mélyhűtőben kivételesen! Na így lett 25 perc alatt istenifinom ebédünk. A 18 hónapos kis Flóra kétpofára ette, nála szerencsére még nem alakult ki a gyerekek nagyrészét előbb-utóbb utolérő zöldlevél-fóbia (titokban bizakodom, hogy benne nem is fog, imádja a mángoldot, a sóskát- nyersen!, a zöldhagymát - bár így maradna!). Szóval éljenek az első tavaszi zöldek, ilyenkor medvehagymát kell enni medvehagymával, aztán meg spárgát spárgával:)

Hozzávalók (2-3 adag):
20-25 dkg rizs (lehetőleg rizottórizs, Arborio), egy közepes csokor medvehagyma, bő fél liter hús- vagy zöldségleves-alaplé (bio leveskocka is megteszi jobb híján), 1-2 dl száraz fehérbor, 5 dkg vaj, só, bors, szerecsendió ízlés szerint

A rizst kevés felhevített olívaolajra szórtam, kavargattam kicsit, majd rádobtam az apróra vágott medvehagymát, és kis további kavargatás után nyakonöntöttem a fehérborral (aki fél attól, hogy borral készült ételt adjon a gyerekének, nyilván kihagyhatja - akkor annyival több alaplé kell - én simán adom a lányoknak, az alkohol úgyis kimegy belőle a főzés során), majd elkezdtem apránként adagolni hozzá a forró alaplevet. Kavargatni kell, nincs mese, de azért néha 2-3 percre magára lehet hagyni, mikor épp öntött rá az ember egy újabb merőkanálnyi alaplevet. Kb. 20-25 perc alatt megpuhul a rizs (úgy adagoljuk az alaplét, hogy kicsit túl levesnek tűnjön, mikor késznek nyilvánítjuk. Mire leülünk enni, pont jó lesz az állaga, magába szívja a felesleges lét. A száraz rizottó ehetetlen). A legvégén hozzáadjuk a vajat (ez adja meg a lelkét!), belekeverjük, és ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, szerencsendióval. A parmezán nyilván csak javítana rajta, de nekem most nem volt, így is tökéletes. 




2013. április 11., csütörtök

Narancsos csokitorta magamnak:)


Mivel mindössze 2 nap van a férjem születésnapja és az enyém között (meg persze még 7 év:)), általában több körben zajlanak az ünneplések - az ő családjával, az én családommal, kettesben, az ő baráti körével, az én barátnőimmel, mikor hogy alakul. Idén eddig volt egy kör a férjem családjával, majd másnap az én gimnáziumi barátnőim, Ági, Kati és Szilvi jöttek hozzánk vacsorára - még hátra van  a hétvégi ünneplés az én családommal. Ezt a tortát hétfő estére sütöttem, amikor a lányok jöttek, és pont olyan lett, amilyet én szeretek - ez egy vitathatatlan előnye annak, ha az ember maga süti a tortáját:) Szóval durván csokis, de nem túl édes, kicsit gyümölcsös-pikáns, külsőre pedig inkább rusztikus - bár engem is lenyűgöznek a színes, cukorfondanttal bevont tortacsodák, be kell látnom, az nem az én világom. 

Hozzávalók:
A tésztához: 20 dkg liszt, 10 dkg vaj, 1 ek. (nyírfa)porcukor, 1 tojás
A krémhez: 2 dl tejszín, 2 tábla min. 70%-os, jó minőségű étcsoki (nálam egy narancsos, egy sima), kandírozott narancshéj ízlés szerint (saját, ráadásul nyírfacukorral kandírozott:)), 1 ek. narancsvirágvíz,  fél narancs héja lereszelve (kezeletlen!!!), esetleg kevés nyírfacukor

A tésztához a vajat feldaraboltam, és a liszttel, cukorral együtt a robotgép aprítójába tettem, az aprító pár másodperc alatt morzsássá dolgozza. Ezután csak gyorsan össze kell gyúrni a tojással. Itt elvileg az a rész következne, hogy folpackba csomagova pihentessük a hűtőben - ezt én át szoktam ugrani. Kinyújtottam, beleigazítottam a kikent tortaformába (fontos, hogy elég peremet hagyjunk, hisz ez tartja majd meg a krémet), majd hűtőbe tettem annyi időre, míg a sütő előmelegedett. 180 fokon úgy 25 perc alatt megsütöttem (illene nehezékkel elősütni, de azt is csak addig csináltam, amíg nem voltak gyerekeim...)

A krémhez felmelegítettem a tejszínt, beletettem a reszelt narancshéjat (nem kell forralni!), majd beledaraboltam a csokit, és kavargattam, míg elolvadt és szép, fényes csokikrémet kaptam. Ezután ízesítettem a narancsvirágvízzel, kevés nyírfacukorral, apróra vágott kandírozott narancshéjjal. Miután kihűlt a tortaalap, beleöntöttem a krémet, majd hűtőbe tettem - kell neki néhány óra, hogy megdermedjen és szeletelhető legyen. Díszíteni csak akkor érdemes, ha már nem folyós a krém - én csíkokra vágott kandírozott narancshéjat tettem rá, és a legvégén egy narancskarikát.

2013. április 4., csütörtök

Újra vadsaláta - mert csakazértis tavasz van:)


Nagyon elhanyagoltam a blogot - sok más munkám van, és egyszerűen nem jut rá időm-energiám, pedig időnként azért főzök jókat, néha még le is fotózom, már ha lehet ezt a minőséget fotózásnak nevezni:( Ha egyszer kitavaszodik végre, talán több kedvem, elszántságom lesz ehhez is, is feltöltögetem lassan a sok elmaradt receptet. Viszont - bár mi még nem igazán érezzük sajnos - csodálatos módon a természet pontosan tudja, hogy tavasz van. Mindig elámulok azon, hogy hogyan képes a hűtőszekrényben kicsírázni tavaszra az egész télen át ott tárolt fokhagyma - néhány ott felejtett kis pasztinák (saját!, ősszel szedtem ki a földből) még kis leveleket is hajtott. Megható, lenyűgöző. Szóval, ha az ember képes legyőzni a hűvös, borús idő iránti ellenszenvét, és mégis kimegy a természetbe, azt látja, hogy a domboldal kék az ibolyától, hogy mindenhol kis, vöröseszöld zsenge csalánok hajtanak ki a földből, hogy a patakpart tele van salátaboglárkával (amit mi csak csengősalátának hívunk), az egész télen át zöldellő tyúkhúr már csak ráadás. Találhatunk még turbolyát, medvehagymát is (ez felénk sajnos nincs), vadsnidlinget (eredeti nevén kígyóhagyma, ha jól tudom), zsenge pitypangleveleket - tehát tényleg tavasz van, csak még nehéz észrevenni, kellene hozzá úgy 15-20 fok és napsütés...
Ezt a salátát már kb. két hete ettem vacsorára - az első idei vad- (félvad-)salátám volt, amit remélem, még nagyon sok követ majd. Salátaboglárkát, tyúkhúrt, pitypangleveleket, vadsidlinget szedtem a kertben és a patakparton, és néhány ibolyát. A veteményes felásatlan részén a tavaly ültetett endivia rossa salátám szép kis bordó leveleket hajtott a hó alatt, ezeket is leszedegettem. Este aztán összekevertem az egészet egy maréknyi rucolával (sajnos ez még bolti), a lányok maradék rántottájával, fél avokádóval és pirított rozskenyér-kockákkal.  Kevés só, frissen őrölt bors, finom olívaolaj és kis balzsamecet kell csak rá, és az ember egészen elhiszi, hogy tavasz van. 
A szervezetünknek ilyenkor kell talán a legtöbb vitamin, ne hagyjuk ki az étrendünkből a friss, vadon termő zöldeket. Vegyszermentes, vitamindús, finom, ingyen van, és jó érzés gyűjteni és megenni is - ha lehetőségünk van tiszta helyről begyűjteni a vadnövényeket, tényleg nem érdemes a zacskós salátákra pénzt költeni. És még finom is:)

Ibolyák a kertben - Regina fényképezte:))

Tulipánok a hóban - remélem, ez volt az utolsó....



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...